Nagykáta Város Honlapja
Közlemény
Feltoltve: 2014 ápr 10 - 08:10
A 2014/2015-es nevelési évre történő óvodai beiratkozás rendjéről.

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete értesíti a szülőket, hogy a 2014/15. nevelési évre ( 2014.szeptember 1-től ) óvodai felvételre jelentkezhet minden bejelentett nagykátai lakcímmel rendelkező kisgyermek, aki felvételétől számított fél éven belül betölti 3. életévét, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24.§ (3) bekezdése alapján a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.
Az önkormányzat által fenntartott óvodák körzetjegyzéke letölthető a www.nagykata.hu honlapról, illetve megtekinthető az óvodában.

Czakó András utcai óvoda körzete
Dózsa György utcai óvoda körzete
Vásártér utcai óvoda körzete

A gyermekeket az óvodába (összevont intézmény székhelyén: Nagykáta, Czakó András u. 1.)

2014. május 05-től – május 07-ig munkanapokon

8-16 óra között lehet beíratni az intézményvezetőnél.

Pótbeíratkozás: 2014. május 19-én (hétfő) 8-16 óra között.

A beíratáshoz szükséges dokumentumok:

- a gyermek személyazonosító igazolványa és lakcímkártyája
- a gyermek TAJ kártyája
- a szülő (gondviselő) személyazonosító igazolványa és lakcímkártyája.

Az a szülő, akinek gyermeke az óvoda kötelezettségét külföldön teljesíti, köteles erről írásban értesíteni a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül a gyermek magyarországi lakóhelye, vagy annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket nem íratja be kellő időben az óvodába, szabálysértés követ el a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja értelmében.

Az óvodába felvett gyermekek óvodai csoportba való beosztásáról a szülők és az óvodapedagógusok véleményének kikérése mellett az óvodavezető dönt.
Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.

Az óvodavezető az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntéséről legkésőbb 2014. május 26-ig írásban értesíti a szülőt.

Az óvodavezető a gyermek óvodai felvételéről hozott döntése ellen a szülő a közléstől számított 15 napon belül a gyermek érdekében eljárást indíthat, a kérelem tekintetében Nagykáta Város Önkormányzatának Jegyzője jár el és hoz másodfokú döntést.

Nagykáta, 2014. április 3.
Kocsi János sk.
Polgármester




© 2008-2024 Nagykáta Város Önkormányzata