Nagykáta Város Honlapja
Pályázati felhívás
Feltoltve: 2018 márc 29 - 15:19
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete Nagykáta Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 1/2018. (II.28.) rendelet 12. mellékletében meghatározott 6.500.000.- Ft értékű - működési célú támogatás sport szervezeteknek - pályázat alapján támogatásnak a Nagykátán működő, utánpótlással rendelkező, sportági bajnokságokon (versenyeken) résztvevő sportegyesületek, szakosztályok részére történő odaítélése céljából az alábbi döntést hozza:

A 6.500.000.- Forint keretösszeg felhasználására, a helyi sportélet támogatására a Képviselő-testület nyilvános pályázatot ír ki. A pályázati feltételeket elsősorban a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény, valamint a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III.29.) Kormányrendelet és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény ide vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően állapítja meg.

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a támogatás odaítélése céljából az alábbi pályázati kiírást teszi közzé:
„Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Nagykátán működő, utánpótlással rendelkező, sportági bajnokságokon (versenyeken) résztvevő sportegyesületek szakosztályok számára. Látványsportágak esetén a támogatás odaítélésének feltétele, hogy a szakosztály TAO-s pályázati kiírásra is nyújtson be pályázatot. A pályázatban meg kell jelölni a támogatás felhasználásának célját: konkrét programot vagy lehetőség van a pályázó szervezet éves működéséhez kérni a támogatást.

Adatlap

Támogatásban kizárólag bankszámlával rendelkező, Nagykátán működő, utánpótlással rendelkező, sportági bajnokságokon (versenyeken) résztvevő sportegyesületek, szakosztályok, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet részesülhet. A támogatás odaítélésénél előnyben részesülnek azon egyesületek, szervezetek, szakosztályok melynek hazai rendezvényei látogatottsága meghaladja a 100 főt. A Sportcélú támogatási keretből önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság, politikai jellegű tevékenység nem támogatható.

A pályázat kötelező melléklete a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozat, továbbá az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikke szerinti de minimis (csekély összegű) támogatásokra vonatkozó nyilatkozat. A pályázónak sikeres pályázat esetén, a támogatás kiutalása előtt igazolnia kell, hogy az egyesülési jogról, közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 30. §-a szerint az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezte beszámolóját.

A pályázónak a pályázathoz csatolnia kell a rövid szakmai bemutatkozását (a civil szervezet hivatalos adatai, működés kezdete, célok, tagok száma, elért eredmények). Pályázat a pályázati célra közzétett Pályázati Adatlapon nyújtható be, mely a www.nagykata.hu honlapon elérhető. A pályázati dokumentációt a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, nyilatkozatokat megtéve, egyéb előírt dokumentumok becsatolásával, aláírva, lepecsételve kell benyújtani.

A támogatást kérőnek pályázati anyagában nyilatkoznia kell, hogy:
- a tárgyévet megelőző évben milyen címen, milyen összegű támogatásban részesült az önkormányzattól, és amennyiben az előző évben támogatott volt, elszámolt-e a támogatással és mikor nyújtotta be az erről szóló dokumentumokat;
- a támogatás kiutalása előtt a támogatott szerv, illetve személy köteles igazolni, hogy köztartozásait (NAV és helyi adó) maradéktalanul megfizette, vagy köztartozásának átütemezéséről szerződést kötött. Ha az igényelt támogatás éves összege az 500 e Ft-ot nem haladja meg, akkor az igazolás helyett a támogatott szerv nyilatkozata is elfogadható.

- Amennyiben a szervezet a 2018. évi működéséhez kéri a támogatást, akkor éves pénzügyi tervet (költségvetést) kell benyújtania, amely tartalmazza valamennyi tervezett bevételét (különös tekintettel a beszedett tagdíjakra) és kiadását. Konkrét program támogatása esetén a programot meghatározó pénzügyi feltételek, tételes költségek és – amennyiben ez releváns – a programhoz kapcsolódó tervezett bevételek számszerű bemutatása is kötelező része a pályázati anyagnak. A támogatási igények elbírálása során kizárólagosan a pályázati anyagban bemutatott, bevétellel nem fedezett kiadásokra biztosítható önkormányzati támogatás.

A pályázókat az elbírálást követően a Nagykátai Polgármesteri Hivatal értesíti, továbbá a támogatottak listáját a támogatott cél és a megítélt támogatás összegének feltüntetésével, a döntést követő 15 napon belül az önkormányzat internetes oldalán nyilvánosságra hozza.

A Sportkeret terhére történő támogatás kifizetésének feltétele a pályázó szervezet létezését a bíróság nyilvántartásba vételére vonatkozó, 30 napnál nem régebbi bírósági igazolás, vagy a szervezet adószámát igazoló NAV igazolás benyújtása. Kifizetés kizárólag támogatási szerződés alapján lehetséges. A támogatási szerződésnek tartalmaznia kell:
a) a támogatás célja: egy sportszervezet működéséhez, egy sportcél megvalósításához vagy egy egyszeri program megrendezéséhez nyújt az önkormányzat támogatást,
b) a támogatott sportegyesület, szakosztály programjának vagy a támogatandó célnak a pontos megjelölését (útiköltség, szállás költség, rendezési költség, sportfelszerelés vásárlása, bírói költség, díjazás, stb.), továbbá időponthoz kötött rendezvény esetén az időpontot vagy időszakot,
c) az önkormányzatot terhelő fizetési kötelezettség teljesítési határidejét; az esetleges fizetési ütemezést,
d) a szerződő partner bankszámlájának a számát, adószámát,
e) a támogatással való elszámolás határidejét és módját, továbbá, hogy az elszámolás nem teljesítése esetén a támogatott a támogatást köteles visszafizetni és 3 évig újabb támogatást nem kaphat,
f) azt, hogy a támogatott a támogatás kiutalása előtt igazolni köteles, hogy köztartozása nincs, illetve a költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletben meghatározott értékhatár alatti támogatás esetén ugyanerről nyilatkoznia kell,
h) előre utalt támogatás esetén a pályázó felhatalmazása azonnali beszedési megbízás adására (Nagykáta Város Önkormányzata kedvezményezett részére) a számlavezető bank felé

A Sportcélú támogatási keretből támogatásban részesítettek a támogatási szerződésben megszabott határidőre, és feltételek szerint, de legkésőbb a tárgyévet követő január 31-éig kötelesek a támogatott cél megvalósulásáról beszámolni és a támogatás felhasználásáról - a felhasználást bizonyító számlák és egyéb bizonylatok másolataival – elszámolni a Pénzügyi- és Adó Iroda felé.
A támogató joga, hogy az elszámolásban benyújtott számlamásolatok eredeti példányait ellenőrizze.

A pályázattal kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a költségvetési rendelet 12. mellékletében nevesített működési célú támogatás sport szervezeteknek támogatási keretet terheli.

A pályázatot Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének címezve a Titkársági és Hatósági Irodára (Nagykátai Polgármesteri Hivatal 6-os bejárat emelet, Titkárság 2760 Nagykáta, Dózsa György út 2.) kell határidőn belül benyújtani vagy személyesen leadni legkésőbb a beadási határidő napján 12.00 óráig.

A papíralapú pályázatot és mellékleteit 1 eredeti példányban, és 1 eredetivel mindenben megegyező másolati példányban, az „EREDETI PÉLDÁNY” és „MÁSOLATI PÉLDÁNY” megjelölés feltüntetésével, zárt borítékban vagy csomagban kell benyújtani. A borítékra rá kell írni: „Sportcélú pályázat” és fel kell tüntetni a pályázó szervezet nevét és címét.
A postán benyújtott pályázatok és dokumentumok esetén az elbíráláskor a postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe!

A pályázat kiírásának határideje: 2018. március 29.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. április 16.

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. április 30.”

A pályázati kiírás helye: Nagykáta Város Önkormányzata honlapja www.nagykata.hu

A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pályázati kiírás közzétételére és az elbíráláshoz kapcsolódó további intézkedések megtételére.



© 2008-2024 Nagykáta Város Önkormányzata