Nagykáta Város Honlapja
Hirdetmény
Feltoltve: 2014 júl 17 - 15:51
Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala
(a továbbiakban Hivatal) hatáskörében eljárva a következő hirdetményi úton történő tájékoztatást adom a tárgyi ingatlanra vonatkozó nemzetgazdasági szempontból kiemelt közigazgatási hatósági ügyben.
HIRDETMÉNY

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény (Ket.) 80. § (3) bekezdése, 28/D. § -a, valamint az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok (kormányablakok) létrehozását és az azokhoz kapcsolódó munkaügyi kirendeltségek fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 132/2013. (V. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban 132/2013. R.) 3. § (6) bekezdése alapján tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a tárgyi közigazgatási hatósági engedélyezési eljárásban a 2014. július 09-én kelt, BP-5D/001/01878-11/2014. számú határozattal az építési engedélyt megadtam.

Hirdetmény

Az eljáró hatóság:
Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala (1051 Budapest, Sas u. 19. szám)

Az ügyintéző neve:
Kosztyu Anikó/Czintula Ágnes

Az ügyintéző elérhetősége:
Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Építésügyi és
Örökségvédelmi Hivatala (1051 Budapest, Sas u. 19. szám)

Építésügyi Osztály (1052 Budapest, Városház u. 7. szám) földszint
4-es számú iroda

Az ügy száma:
BP-5D/001/01878/2014.

Az ügy tárgya:
Integrált kormányzati ügyfélszolgálat (kormányablak) kialakításával összefüggésben a meglévő épület átalakítására vonatkozó építési engedély.

Kérelmező:
Pest Megyei Kormányhivatal (1052 Budapest, Városház u. 7.)

Az ügy jellegétől függő hatásterület:
Jelen építésügyi hatósági eljárásban hatásterület nem került megállapításra.

A tárgyi ügyben a Hivatal, mint I. fokú építésügyi hatóság 2014. július 09-én érdemi döntést hozott, amely döntés a közléssel fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

A fellebbezés benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya.

A döntést hirdetményi úton közlöm.

A döntés közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő nap.

A fellebbezésre nyitva álló időben, a vonatkozó iratanyag az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerben (a továbbiakban ÉTDR) az 201400020115 számú elektronikus tárhelyen megtekinthető.

Személyes ügyintézés a Hivatal Építésügyi Osztályának (1052 Budapest, Városház u. 7. szám) működési idején belül – lehetőség szerint előzetesen telefonon egyeztetett időpontban – hétfői napokon: 13:00 órától -16:00 óráig, szerdai napokon: 9:00 órától -16:00 óráig.

A tárgyi közigazgatási hatósági üggyel kapcsolatosan személyesen vagy postai úton az iratok, beadványok leadásának helye/címe: Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Építésügyi és Örökségvédelmi
Hivatal (1051 Budapest, Sas u. 19. szám).

Döntésem ellen a jogorvoslati kérelem előterjesztésére jogosult ügyfél a fellebbezését a 60.000.- Ft fellebbezési illeték előzetes megfizetését követően Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal Építésügyi Osztályához címzett (levelezési cím: 1056 Budapest, Váci u. 62-64. szám) és Hivatalom ügyfélszolgálati irodáján (1051 Budapest, Sas u. 19. szám), az integrált ügyfélszolgálaton vagy az Építésügyi Szolgáltatási Pontnál nyújthatja be papír alapon, vagy közvetlen feltöltéssel az ÉTDR rendszeren keresztül a döntés közlésétől számított 15 napon belül.

Az ügyfél a fellebbezését indokolni köteles, a fellebbezésnek a megtámadott döntéssel tartalmilag összefüggőnek kell lennie, és a fellebbezésben csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre lehet hivatkozni.

Ha a fellebbező jogorvoslati kérelmének benyújtásakor már rendelkezik az ÉTDR rendszerben elektronikus tárhellyel, akkor a fellebbezésében meg kell jelölnie, hogy az elektronikus tárhelyén tárolt dokumentumok közül melyeket mellékeli fellebbezéséhez, amelyhez hozzáférést kell biztosítania Hivatalomnak és a másodfokon eljáró hatóságnak (Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal
Építésügyi Osztály).

A fellebbezés és mellékletei beérkezésüket követően elektronikus mappába kerülnek.

Az elektronikus tárhelyen lévő dokumentumoknak a fellebbezés benyújtása előtt a fellebbező a gazdája, a fellebbezés benyújtását követően az elektronikus mappa gazdája az eljáró első fokú hatóság, mely a mappához és tartalmához csak a külön jogszabályban meghatározottak szerint biztosít hozzáférést és betekintést.

Az illetékfizetés módja a következő:
A fellebbezés papír alapon történő benyújtás esetén az illetéket készpénz-átutalási megbízással Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-01012107 eljárási illeték bevételi számlaszámára kell megfizetni. Készpénz-átutalási megbízással történő fizetés esetén az eljárási illeték előzetes megfizetését az eljárás megindításakor a
eladóvevénynek a kérelemhez csatolásával kell igazolni. Átutalás esetén a közlemény rovatban fel kell tüntetni az érintett ügyirat számát.

A fellebbezés ÉTDR rendszerben történő előterjesztése esetén az illetéket az eljárás megindítását megelőzően a Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-01012107 számú Eljárási illeték bevételi számlaszámára történő átutalási megbízással kell megfizetni. Az eljárási illeték megfizetését az átutalási megbízás elfogadásáról szóló nyilatkozat másolatával kell igazolni, amely igazolást a jogorvoslati kérelemhez csatolni kell.

A jogorvoslati kérelem előterjesztésére nyitva álló idő alatt az ügyfél az engedélyezés tárgyát képező építészeti-műszaki dokumentációt az ÉTDR rendszeren keresztül tekintheti meg.

A jogorvoslati kérelem előterjesztésére nem jogosult ügyfél jelen építésügyi hatósági eljárásban elmulasztott nyilatkozatételre vonatkozóan igazolási kérelmet terjeszthet elő az előzőekben ismertetettek szerint Hivatalomnál, amelynek illetéke 6.000.- Ft.

A határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelemmel egyidejűleg pótolni kell az elmulasztott cselekményt is, amennyiben ennek feltételei fennállnak.

A fellebbezés papíralapon és elektronikus úton is benyújtható.

Budapest, 2014. július 17.

Tisztelettel, a Hivatal hatáskörében eljáró,

Pamuki Réka hivatalvezető nevében és megbízásából eljárva:

Kosztyu Anikó
osztályvezető


A hirdetmény kifüggesztésének a napja: 2014. július 16.

A hirdetmény levételének a napja: A hirdetmény kifüggesztését követő nap.



© 2008-2024 Nagykáta Város Önkormányzata